2018. május 14., hétfő

Másképp írják, másképp ejtik!


Múltkor azt taglaltam, melyek a könnyen, és melyek a nehezen megtanulható nyelvek. Egy nyelvnél sokféle dolog befolyásolja, hogy mennyire érezzük nehéznek, és az egyik ilyen tényező a kiejtés és leírás közötti különbség. Extra nehezítő körülmény, ha az adott nyelv írásjelei teljesen vagy részben eltérnek a miénktől. Vegyük például a legismertebbek közül az arab, héber, kínai vagy japán írásjeleket vagy a cirill betűket.
Közülük vannak szó- és szótagírások, illetve olyan ábécék, melyek csak a mássalhangzókat jelölik. Ilyen az arab és a héber, melyek különlegessége még az, hogy jobbról balra írnak. A kelet-ázsiaiak többnyire függőlegesen, felülről lefelé haladva olvassák el a nekünk krikszkraksznak tűnő jeleket. A cirillt az oroszon kívül a bolgárok, szerbek és ukránok is használják. A görög betűket csak a görögök alkalmazzák (kivéve mi a mértanban), és az örményeknek meg a grúzoknak is megvan a maga saját ábécéje.
De még ha latin betűket is használ egy adott nyelv, akkor is lehetnek mindenféle ínyencségek. Nézzétek csak! ᵭ vagy ḁ esetleg ḉ Hogy tetszenek? Te hogyan ejtenéd ki őket? A magyarok körében a legismertebb a német nyelvben lévő ä (umlaut a) és ß (sárfesz sz).
Vegyük példaként az ábécé legelső betűjét, az A-t, ami különféle nyelvekben sok fajta kiegészítést kaphat. Balra vagy jobbra dűlő vonalat, egy vagy két pontot, kis karikát, görbülő vesszőt, alsó vesszőt, v vagy háztető alakú jelet, egyenes vagy hullámos vonalat vagy félholdat. Ember (azaz inkább nyelvész) legyen a talpán, aki ezeken kiigazodik. Kiejtésük lehet a, á, aa, e, é, és még ki tudja hányféle fura hang.
Vegyük most az S hangot. Ezerféleképpen leírható ez a különböző nyelvekben. Csak a legismertebbeket osztom meg veled: s, sh, ch, sch, sk… (a fura jeleket most itt nem is taglalnám). És amikor megtanulod végre, hogy az angolban a s sz-nek, a sh meg s-nek ejtendő, akkor jönnek az olyan fincsi kivételek, mint a sure s-je vagy a school sz-je.
Maradjunk is most a legnépszerűbb angolnál, ahol egyféle hangnak többféle kiejtése van. A book az „buk”, de a door az „dór”. A tall-t is ó-val ejted, pedig leírva nincs is benne o. És a board-ot is. Itt jut eszembe, hogy vannak olyan szavak, amiket ugyanúgy ejtünk ki, de tök másképp írunk le, pl. board és bored.
Fura betűkapcsolat az angolban a TH. Hol pösze sz-nek hangzik (valahol a sz, a t és a f között), ha pedig ezt zöngésíted, akkor egy d és dz közötti hangot kapsz. Hogy mikor melyiket, arra nincs szabály.
Azt már korábban írtam, hogy nemcsak pöszítenek, de raccsolnak is (az amerikaiak), tehát magyaros R-t ne várjunk tőlük. Az angolok egyenesen el is hagyják a r hangot, mintha ott se lenne.
Ha azt hiszed, hogy kezdesz ráérezni a dologra, mint hogy buy-bought meg think-thought, akkor jön a catch-caught meg a teach-taught. Vannak becsapós szópárok. Megtanulod hogy a table a „téjböl”, de a vegetable már nem „vedzsetéjböl”!
Tök jó rímeket találsz arra, hogy nation, station, motivation (mind „éjsön” kiejtésű), erre jön a ration meg az action. A flew és a flu ugyanúgy ejtendő! Egyáltalán: mitől lesz az ew-ból ú kiejtés? (new, knew, grew).
Ha látod a W betűt automatikusan V-nek ejtenéd pedig valójában az U-hoz sokkal közelebb áll. Talán olyan ez, mintha az U-ból indítanál egy V-t. És amikor kezdesz ráérezni, hogy where, why, meg what, akkor ott a who, ahol csak huhogni kell.
Í-nek ejthetsz ea-t, ee-t vagy eo-t is (tea, tree, people), U-nak az u-t, az oo-t vagy az ou-t (put foot cpuld). A hosszú Ő-szerű kiejtés lehet e, i vagy akár u leírású is (her, girl, burn). Nemcsak a f meg a ph lehet F kiejtésű, hanem az ough végű szavak némelyike is (laugh, eoungh). A c az hol Sz, hol meg K, de erre előbb-utóbb rá lehet érezni. A mássalhangzókat szinte mindig keményebben ejtjük, mint a magyarban (t, d, k, g p b).
A végére hagytam pár egész jól hasznosítható szabályszerűséget. A ch például szinte mindig CS, az y is J. A v, tudom hihetetlen, de V-nek ejtendő. Sőt, az m és a n is M meg N!
Látod. hogy nem is annyira ördöngösség ez a kiejtés?

2018. május 7., hétfő

Nehéz nyelv, könnyű nyelv


Közhely, hogy a magyar nehéz nyelv. Le a kalappal az előtt, aki belefog a megtanulásába. Míg például az angolban van 26 betű, addig nálunk 44. Szegény külföldiek beletörik a nyelvük az ö-be, ü-be, gy-be, ty-be. Hogy mikor J, mikor Ly, az rejtély (vagy rejtéj? J). Alanyi és tárgyas ragozások, rengeteg kivétellel, nem egyszerű. 
Nem csoda, hogy kevesen döntenek úgy: elsajátítják a mi gyönyörű, de igen sok vérrel-verítékkel megtanulható nyelvünket. Épp ezért mi magyarok vagyunk kénytelenek más nyelveket tanulni. De melyiket a 7832 közül? A döntés alapja sokféle lehet: az adott nyelvet mennyire beszélik a világban, mennyire elfogadott a munkaerőpiacon, mennyire vannak hozzá tanárok, tankönyvek, segédanyagok, esetleg közeli ország nyelve-e, stb.
Az elhatározásunk egyik tényezője lehet, hogy az adott nyelv mennyire könnyű vagy nehéz. De mi határozza meg, hogy egy nyelv könnyű vagy nehéz? Például: a helyesírás, a kiejtés és a leírás közötti eltérések, az írásjelek és betűk mennyisége és milyensége, a kiejtés és hangképzés esetleges furcsaságai, a nyelvtan szerkezete igeidők, ragozások, esetek…
Tehát: melyik a legkönnyebb nyelv? Több ilyen lista létezik, az egyik szerint a spanyol áll az élen, második helyen az angol, a harmadik a bolgár. Őket olyan nyelvek követik, mint az olasz vagy a román, a norvég meg a görög, sőt, az örmény és a mongol is az első tízben kapott helyet.
A germán és újlatin nyelvek összességében a könnyebbek közé tartoznak ezért népszerű viszonylag a holland vagy a portugál is. Tény, hogy a magyarok számára a legkedveltebb nyelvek a következők: angol, német, olasz, spanyol, francia. Ezek persze nem feltétlenül jelzik a nehézségi fokot. Az orosz is újra feltörekvőben van, de ez már a nehezebb nyelvek közé tartozik a cirill betűk és a ragozások miatt egyaránt.
Aki gyorsan le akar nyelvvizsgázni, az általában az eszperantó vagy a lovári nyelvet választja. Ezekből kis túlzással akár két hónapnyi tanulás után is meg lehet szerezni a bizonyítványt – persze gyorstalpalóval. Kényelmes tempóban is elég fél év a társalgási szint eléréséhez. Az eszperantó mint mesterséges nyelv nem tartalmaz kivételeket, nemeket, nincs eltérés a kiejtés és a leírás között. Azoknak különösen könnyű, akik már tudnak valamilyen újlatin nyelven. A lovárinak már nehezebb a nyelvtana, viszont a sok magyar jövevényszó miatt könnyű elsajátítani a szókincsét.
Az indoeurópai nyelvek középtájon helyezkednek el, a kelet-ázsiai nyelvek és az arab számít a legnehezebbnek. A legnehezebbeknél az ezüstérmet szerezte meg a mi magyarunk, csak a szlovák került elé, a dobogó legmagasabb fokára. Nálunk csak kicsit könnyebb a finn vagy a francia, de persze a japán meg a kínai is megtalálható itt, sokaknak pedig a hindibe és az izlandiba is beletörhet a bicskája. Egy másik tanulmány szerint minket a kínai és az arab előz meg, de meglehetősen nehéz az észt, a lengyel vagy a baszk is.
Azért nem túl nyerő ilyen listát felállítani, mert egy nyelv nehézsége eleve attól függ, hogy milyen nemzetiségű akarja azt megtanulni. Egy orosz számára nem túl bonyolult megérteni az elvileg nehéz szlovákot, egy angol számára ez már sokkal nagyobb fejtörést jelenthet. Az angol ha hallja a svédet, már a felét megérti, egy kínainak lehet hogy „kínai” lenne. És a román is könnyebben boldogul az olasszal, mint mondjuk egy arab.
A vietnámiban az például a nehéz, hogy sokféle tónus van benne, és nem mindegy, hogy egy szót emelkedő, süllyedő vagy egyenletes tónussal mondunk. Ha eltévesztjük, egy szó teljesen mást is jelenthet, és jó nagy félreértések sülhetnek ki belőle. A némethez hasonlóan az eszkimóban kilométer hosszú szavakat lehet képezni, ráadásul – úgy, mint a japánok – ők is szótagírást használnak. Vannak olyan nyelvek, ahol nemcsak pöszítenek meg raccsolnak, hanem úgy beszélnek, mintha csettintenének vagy nyelnének, cuppogtatnának vagy csámcsognának. Létezik olyan nyelv, amiben 84 mássalhangzó van – de csak kettő magánhangzó!
Eleve nehéz egy nyelven beszélni – na de írni! Ezért számít olyan nehéznek a kínai meg a japán, az arab meg a héber. Az a sok krikszkraksz!
A végére egy kis vicc: Egyesek szerint a legnehezebben a szentineléz nyelvet lehet megtanulni. Ezt eleve csak kevesen beszélik, aki pedig odatéved a szigetükre, azt azonnal megölik az őslakosok. Így tényleg nem igazán lehet nyelvet tanulni, igaz?

2018. május 2., szerda

Dialektusok: angol, amerikai és a többiek


Mélyen él bennem az első kudarc, ami az angol nyelv kiejtésével kapcsolatban ért engem. Akkoriban amolyan kezdő és középhaladó szint között álltam, amikor a tanárunk iskolai utazást szervezett számunkra Londonba. Az mehetett, aki letett egyfajta házi kisvizsgát. Szerintem egész életem során akkor tudtam a legjobban angolul, most az a célom, hogy legalább az akkori szintemre felhozzam magamat. Akkor ugyanis mindenféle témák szavait, kifejezéseit kellett bemagolnunk, hogy a hétköznapi szituációkban, mint például útbaigazítás, vásárlás, étterem, orvos, ne érjen minket túl nagy meglepetés. Legjobban talán a boltos tételt tudtam.
Igazi fapados út volt, másfél nap a sztrádán, átkelés komppal a doveri szikláknál (akkor még tervben sem volt talán a Csalagút), alvás a buszon. Amikor már letudtuk a kötelező köröket, átkeltünk a Temze fölött a Tower hídon, meghallgattuk a Big Ben-t és megnéztük az őrségváltást a Buckingham palota előtt, lehetőségünk adódott némi vásárlásra.
Amikor az üzletbe beléptem, erőt gyűjtöttem, majd belekezdtem a mondókámba, mintha csak a boltos tételből vizsgáznék. Igyekeztem úgy kerekíteni a magánhangzókat, pöszíteni a Sz-t, hogy a lehető legközelebb álljak az irodalmi brit kiejtéshez (ez az úgynevezett „Queen” vagy „Oxford” English). Az eladó csak nézett rám bámészan, láthatóan fogalma sem volt arról, mit is akarok. (Nagyjából ekkor ingott meg a hitem a nyelvtanulásban). Elismételtem neki még gyöngyözőbb angol dialektussal, mire ő a fejét ingatta. Kábé tucatnyi próbálkozásom után egyszer csak felcsillant a szeme, majd valami brutális vidéki tájszólással megismételte, amit akartam, és kezembe nyomta a kért dolgot. Amikor elmeséltem a tanáromnak, hogy jártam, beazonosította, hogy szerinte biztosan „cockney” dialektusban beszélt. Aha, egészen biztosan…
Ekkor jöttem rá, hogy magyar iskolai keretek között bizony nem sok esélyem lesz megtanulni a különböző nyelvjárásokat. Azt a kiejtést fogom tudni csak elsajátítani, amit a tanáromtól hallok. Az én esetemben a legelterjedtebb brit dialektust.
A nyelviskolában azért (is) szeretem a tanfolyamot, mert a tanárunk sokszor elmondja egy-egy szónak az angolos illetve amerikaias kiejtését. Hogy az „either” az lehet „ájdör” meg „ídör” is, és hogy a „dance”-t hallhatom „dánsz”-ként és „densz”-ként is. Nem beszélve a „can’t”-nél a „kant” vagy „kent” közti különbségről.
Az angolok a szó végén gyakorlatilag nem is ejtik a „r” hangot, az amerikaiak meg „raccsolnak”. A „water” t-betűje amerikaiasan d-nek hangzik. Sokszor a hangsúly is eltér például az „advertisement”-nél a britek a második, míg az amerikaiak a harmadik szótagra helyezik a nyomatékot. A „schedule” angolosan „s”-vel, amerikaiasan „sz”-vel ejtendő.
Sokszor az angol angolon belül is vannak eltérések, mint pl. az arisztokrata (posh) vagy a liverpool-i dialektus között. És ugye ide tartozik a munkásosztály szlengje, a fentebb említett cockney is.
Szerencsére a Deutch Haus-English House-ban sok autentikus hanganyagot hallgatunk, ahol nemcsak britek meg amerikaiak, hanem skótok, írek, walesiek, vagy akár kanadaiak, ausztrálok, meg dél-afrikaiak is megszólalnak. Megmondom őszintén, van, akinek a mondandójából egyetlen szót sem értek!
Az ausztrálok például szinte csukott szájjal beszélnek, mintha nem akarnák, hogy a sivatagi homok bejusson a szájukba. A kanadaiban a „good” nem „gud” hanem „göd”, és hajlamosak elhagyni a magánhangzókat, tehát a „Toronto” nekik „Trnt” – kábé.
Az angol nyelvnél tehát rengeteg különbség van a sok különféle nyelvjárás között. Mennyivel könnyebb dolga van annak, aki németes! Nekik csak a berlini, bajor, osztrák, illetve a svájci meg belga németet kell felismerniük. A franciásoknak a normál francián kívül a kanadaival lehet dolguk. A spanyolosoknak meggyűlhet a bajuk a sok különféle közép- meg dél-amerikai dialektussal. Kellett ezeknek a népeknek ennyit hajózgatni, gyarmatosítgatni!
Milyen jó annak, aki külföldiként magyarul tanul! Mi nem igáztuk le sem Afrikát, sem Amerikát. Mi legfeljebb matyó vagy palóc nyelvjárással dicsekedhetünk. De akkor miért tanulnak olyan sokan angolul, és miért olyan kevesen magyarul? Ki érti ezt?

2018. április 23., hétfő

Szókupacok


Köszönöm, hogy olyan sokan olvastátok a külföldön élő magyar, illetve a hazánkban élő külföldi történetét. Most kicsit visszakanyarodok egy Magyarországon élő magyar emberhez, aki a nyelvtanulással küzd ezerrel.
Múltkor annyira kiakadtam angolóra után! Vettünk egy cikket, tulajdonképpen ez önmagában nem volt kiakasztó, sőt, végül is egész jól értettem. Még úgy is, hogy tele volt egy csomó új szóval. Amikor hazamentem, akkor akadtam ki, amikor meg kellett tanulnom ezt a rengeteg szót. Olyan összevisszának tűnt az a hatalmas kupac!
Aztán rájöttem, hogy az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy nem találok összefüggéseket a szavak között. Főnevek, igék, melléknevek egy rakáson, mindenféle kapcsolódási pont nélkül. Múltkor pedig olyan könnyen az eszembe véstem a ház helyiségeit és a bútorokat. Persze, mert ott egymáshoz tudtam kötni a szavakat!
Rájöttem, hogy nekem ez a csoportosítós szótanulás megy a legjobban. Vegyük pl. az előző példát a házról és bútorokról. Fogtam egy papírlapot, középre felírtam, hogy „ház”, belőle pedig kijött vagy hat-hét buborék: nappali, konyha, háló, fürdő, stb. Ezekből további elágazások indultak ki, a fürdőnél például a kád, a mosdó meg a mosógép, a konyhánál meg mondjuk a tűzhely, a hűtőszekrény és a mosogató. Volt, ahol még innen is tovább ágazott a rajz, a konyhaszekrénybe például bekerültek az edények és evőeszközök.
Az órán is szoktunk ilyesféle „mind-map”-et (elmetérképet) készíteni. A tanárunk kihív három-négy embert a táblához, mindenki kap egy-egy filctollat. Ő felírja középre azt a szót pl., hogy ennivalók. Ez a főkupac. Az alkupacai a zöldségek, gyümölcsök, gabonák, tejtermékek, húsfélék, stb. Mi pedig összegyűjtjük azokat a szavakat, amiket ezekből a csoportokból ismerünk. A tanárunk a végén persze kiegészíti a meglévő tudásunkat új szavakkal, de ezekbe a csoportokba beleírva sokkal könnyebb megjegyezni őket.
Akinek Excel-agya van, az készíthet ezekből a szócsoportokból táblázatokat a számítógépen. A sorokban és oszlopokban jól láthatóan különülnek el a különböző témák szavai.
Korábban már írtam nektek a szókártyákról, ezeket itt is be lehet vetni. Az a jó, ha az ember elkülönít egy falat a nyelvtanulás céljára, és ide feltesz egy mágnes-táblát vagy puhafa-léceket. Színes mágnesek vagy rajzszögek segítségével ide-oda pakolászhatjuk az egy csoportba tartozó szavakat. A színek maguknál a cetliknél is segítségünkre lehetnek. Ha a zöldségek zöld, a húsok piros, a tejtermékek pedig kék színű papírlapon sorakoznak, az agy máris könnyebben jegyzi meg őket.
Az ellentétes mellékneveket is feltűzhetjük a tanuló-falra: eltérő, fekete-fehér, vagy piros-kék színekkel jelezve, hogy jó-rossz, magas-alacsony, hosszú-rövid. A témák szerinti kupacolás főleg főneveknél könnyű, de a fentiek szerint melléknevekkel el lehet ugyanezt játszani.
Igékkel kicsit nehezebb a helyzet, de nem reménytelen. Arra is rájöttem, hogy nemcsak témák szerint lehet szókupacokat készíteni, hanem kiejtés, hangzás szerint is. Ennek a rendhagyó múlt idők és harmadik alakok tanulásánál vettem nagy hasznát. A tanárunk hívta fel arra a figyelmünket, hogy a látszólagos káoszon túl azért megfigyelhető néminemű rendezettség is, csak fel kell ismerni. Vegyük például azokat az igéket, amelyeknek mindhárom alakja azonos: put, put, put, ezek minden nyelvtanuló nagy kedvencei Aztán vannak olyanok, ahol az i-a-u szabály érvényesül: sing, sang, sung, ezt versikeszerűen lehet mondogatni. Újabb kupac az, ahol a harmadik alak –en végződést kap: give, gave, given. (Aki németül tud, annak a hasonlóságok miatt ez nagyon könnyen megjegyezhető.) Aztán ott van az ow-ew-own csoport: know, knew, known.A legnehezebb, az angol „kellemes” kiejtést leginkább példázó kupac az, amelyikben az aught, illetve ought végű igék vannak: think, thought, thought. Persze itt is mint mindenütt, vannak kivételek, de ha már a nagyját be tudtuk kupacolni, akkor nagyban megkönnyítettük a dolgunkat.
Ezek a módszerek persze főleg a vizuális típusúaknak jelenthetnek segítséget. (Lásd. korábbi cikkemet a különböző tanulási típusokról.) Hogyan csoportosítson, aki mondjuk auditív? Kupaconként mondja fel a szavakat, mappákba rendezze őket, és így játssza le magának. És a kinesztetikussal mi legyen? Ő az, akiknek az igékkel van szerencséje. Elmozoghatja az útbaigazításokat meg a sportokat, vagy pantomimezheti a hangszereket.
Na, megyek is szókupacolni, várnak rám a város épületei. Asszem, rajzolok is egy jó kis térképet…

2018. április 18., szerda

Kici, ócó, eze öccá


Li-Li vagyok, 29 éves. Kínában születtem, de majdnem húsz éve Magyarországon élek. Ebben nincs semmi meglepő, velem együtt még sok ezren jöttek át Ázsiából Európába. Hivatalosan kb. 7000 kínai él ma Magyarországon, de igazából állítólag körülbelül 20.000-en vagyunk.
A családom azért jött, hogy Budapesten egy kis éttermet nyissanak. Ők ma is teljesen a kínai kultúrában élnek, alig voltak hajlandóak megtanulni néhány kifejezést magyarul. Szinte csak a számokat, az ételek nevét, és a vásárláshoz, üzleteléshez szükséges legfontosabb kifejezéseket tudják.
A magyar és a kínai kultúra is nagyon eltér egymástól, de a két nyelv még jobban. Teljesen más a szókincs, a nyelvtan, a kiejtés. Olyan hangjaitok vannak, amiket mi szinte képtelenek vagyunk kiejteni. Nagyon rosszul esett, amikor az osztálytársaim a hátam mögött kinevettek, és úgy csúfolódtak velem, hogy „kici, ócó, eze öccá”. Utáltam, hogy csíkszeműnek gúnyolnak, és mindenféle rondaságot kiabáltak a szemembe, mert azt hitték, úgysem értek belőlük egy szót sem.
Az iskolában amúgy is nagyon sokat szenvedtem. Eleinte semmit sem értettem abból, amit a tanárok magyaráztak. Legjobban a matekot szerettem, mert a számokkal könnyebben bántam, mint a betűkkel. (Ezért is lett belőlem később könyvelő). A tanárok kivétel nélkül nyűgnek tekintettek engem, nem foglalkoztak velem külön, azt mondták, majd ragad rám úgyis a nyelv magától. Sajnos annyira nem ragadt.
Mivel nem kaptam segítséget itteni magyaroktól, megkértem a szüleimet, hogy fizessenek be egy nyelvtanfolyamra. Képzeljétek, van itt ilyen is: magyar nyelvtanfolyam idegen nyelvűeknek. Az itteni tanárokat külön erre képzik ki, mert hiába anyanyelve valakinek a magyar, attól még nehezen tudná elmagyarázni egy külföldinek a nyelvtan rendszerét.
Ma már van itt kínai kéttannyelvű általános iskola is, de utólag úgy érzem, jobb, hogy az én időmben még nem volt, mert így be lettem dobva a mélyvízbe, rá voltam kényszerülve a nyelvtanulásra.
Ahogy teltek-múltak az évek, egyre jobban meg tudtam magamat értetni az emberekkel. Szóban persze hamarabb, mert írásban mindig összekevertem a j-t meg az ly-t, mitől só és sót, de ló és lovat, meg tó és tavat, ha felszólítok valakit, akkor egyszer fogj, másszor vigyél, harmadszor pedig moss, és nehéz volt rájönni, miért hattyú, de hatja, és közben atyja… Nehéz a magyar nyelvtan meg helyesírás nagyon! De mire leérettségiztem, minden ment írásban is. Jeles lettem - csoda egy kínai lánytól, igaz?
Aztán megtörtént a második csoda: megismerkedtem egy magyar fiúval! Szerelmesek lettünk egymásba, de nem tudtunk rendesen kommunikálni. Mivel Péter is beszél valamennyire angolul, és én is tanultam az iskolában, ezért ez lett a közvetítő nyelv. De úgy éreztük, szeretjük annyira a másikat, hogy annak anyanyelvét is megpróbáljuk elsajátítani. Itt én voltam könnyebb helyzetben, hiszen ekkorra már egész sokat megtanultam magyarul, és a családomon kívül mindenütt ezt a nyelvet hallottam és használtam. Péternek sokkal nehezebb dolga volt, küzdött a kínaival rendesen. Ma is csak kb. száz kifejezést tud, de szerintem már ez is nagy teljesítmény. Nagyon meghatott, hogy a kezemet kínaiul kérte meg!
Miután összeházasodtunk, felvettem a magyar állampolgárságot. És született egy kislányunk is.
Neki már sokkal könnyebb a helyzete. Most nyolc éves, és három nyelven beszél folyékonyan. Én és a nagyszülei kínaiul beszélünk vele, az édesapja, tanárai és iskolatársai pedig magyarul. Akármennyire is tudunk már valamennyire egymás nyelvén Péterrel, itthon azért megmaradt köztünk az angol nyelvű kommunikáció. Elég vicces, amikor hárman beszélgetünk, és egyszerre röpködnek magyar, kínai és angol szavak. Kicsit káoszos, mint egy komédiában, mindenki egymás szavába vág, túlkiabálva a másikat.
De én ezt így szeretem, így vagyunk mi különleges család. Ha ma megkérdik tőlem, milyen nemzetiségű vagyok, már azt mondom: félig kínai, de félig magyar!

2018. április 13., péntek

Egy magyar Kanadában


Gábor vagyok, 38 éves, kettős állampolgár. Magyarországon születtem és éltem fiatalkoromig, de 15 évvel ezelőtt kivándoroltam Kanadába.
Iskolai keretek között soha nem tanultam angolul, ami tudásom volt, az főleg a filmnézés és a zenehallgatás közben ragadt rám. Amikor már tudtam, hogy ki fogok költözni, egy évig jártam ugyan magántanárhoz, de többet tanultam abból, hogy lefordítottam egy dalszöveget.
Amikor kimentem, csak alapszinten voltam angolból. Sok mindent megértettem, de beszélni csak minimálisan tudtam. A nyelvtant nagyjából ismertem, az alapvető jelen-jövő-múlt időket, de amikor kikerültem, hozzá kellett szoknom a régmúlt és a Present Perfect, valamint a szenvedő szerkezet napi szintű használatához. A normál múlt időt itt például szinte senki sem használja, a mindennapi beszédben mindent „have”-vel mondanak.
Legeslegelőször a munkámmal kapcsolatos szavakat, kifejezéseket kellett megtanulnom, de szerencsére a munkatársaim türelmesek voltak és sokat segítettek. Kanadában amúgy is mindenki jön valahonnan, volt guyanai, jamaicai, kínai, újfunlandi és francia kanadai kollégám is, mindegyik a maga sajátos akcentusával.
Itt kint mindenkinek megvan az egyedi kiejtése, nyelvjárása, ha csak a nagyszülei nem születtek Kanadában, ezért mindenki elfogadja ezt a másságot, és senkit sem zavar, ha nem tökéletesen beszélsz. A jamaikait talán a legnehezebb megérteni, ez teljesen más dialektus, és ha ketten egymás között beszélgetnek, akkor fogalmad sincs, mit mondanak, sőt, arra se jössz rá, hogy igazából angolul dumálnak.
Jellegzetes kanadai (újfunlandi) angol, amikor mindig kirakják az s-t az ige után, még akkor is, ha nem egyes szám harmadik személyben beszélnek, pl. I goes. A kérdések végén pedig a tipikus végződés náluk az: „Eh?”
Kicsit sokként ért ez, mert őket megérteni először nagyon nehéz volt, de mégis jó volt így, hogy bele lettem dobva a mélyvízbe. Szerintem jobb ez így, mert rá lettem kényszerítve, hogy gyorsabban és többet tanuljak. A kell, a „must” nagy úr! Látszólag jobb lett volna, ha fokozatosan kapom a terhelést, de volt ismerősöm, aki eleinte kinti magyaroknál dolgozott, és neki emiatt sokkal tovább tartott megtanulni a nyelvet.
Szóban lazábban kezelik a szabályokat, írásban azért a normál angolt használják. Amikor levelezek, jobban odafigyelek a helyes nyelvtanra. Munkatársak között persze ekkor is használok mondjuk rövidítéseket, de ha külső cégeknek írok, akkor a hivatalos angolt alkalmazom.
Amikor kikerültem, minden filmet felirattal néztem, és a szótár mindig kéznél volt. Mindent kijegyzeteltem, mindennek utánanéztem. Talán 5-7 évbe telt, mikor egyszer csak észrevettem, hogy már bármiről tudok beszélni, a filmhez nem kell a felirat, és a szótárért sem kell nyúlni. Persze most is vannak szakszavak, mondjuk orvosi kifejezések, amiknek utána kell néznem, de ezeket sokszor magyarul sem tudnám. Azt hiszem, most már elmondhatom, hogy anyanyelvi szinten beszélek, de sosem leszek 100%-os.
Ha hazajönnék, szóban tutira le tudnék nyelvvizsgázni, felsőfokon, írásban is talán, megy a nyelvtan tökéletesen, de lehet, hogy a helyesírásba belebuknék, mert most autocorrect-et használok.
Ha most indulsz neki külföldnek, tudd, hogy nem tudsz semmit. Az a szint, amin azt hiszed, hogy vagy, nem jelent semmit. Az itthoni iskolai tanulás tankönyvekből alapnak jó, de csak akkor válik valós tudássá, ha használod. Tanácsolom, hogy mindent angolul nézz, hallgass, zenéket, filmeket fordíts! Nézz utána az érdekességeknek, amik másképp vannak, mint ahogyan tanultad otthon. Beszélj, még akkor is, ha az elején nem megy tökéletesen, de a sok próbálkozástól magabiztos leszel!
Szerintem a nyelvtanulás legjobb formája ez, az anyanyelvi környezet. Itt napi 8-9 órában legalább használni kell a nyelvet, így lehetsz igazán profi. Lehet persze jó az angolod úgy, hogy soha nem jártál külföldön, de ha azt akarod, hogy minden szituációban, minden témában és helyen tudj beszélgetni, tárgyalni, dokumentumokat írni, erre a szintre csakis angol környezetben lehet eljutni.

2018. április 4., szerda

Nyelvvizsga-téma - továbbgondolva


Múlt héten kezdtem el elmélkedéseimet a nyelvvizsgákról, most pedig tovább folytatom töprengéseimet. Azt már írtam a múltkori cikkben, hogy manapság annyiféle nyelvvizsga létezik, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Megpróbálok most ebben az útvesztőben tisztán látni, és kivezetni téged a kaotikus nyelvvizsga-labirintusból.
Ha mindenképpen nyelvvizsgázni akarsz, akkor először a céloddal kellene tisztában lenni. Milyen bizonyítványra van szükséged, hol és mire akarod majd használni a pecsétes papírt. Ha egyetemi felvételihez vagy főiskolai diplomához, akkor mindenképpen Magyarországon államilag akkreditált vizsgát válassz. Ha viszont külföldi továbbtanuláson és/vagy munkavállaláson töröd a fejedet, akkor pedig az adott országban elfogadott vizsga mellett döntsél. Jó tudni, hogy a külföldi nyelvvizsga is honosítható később.
Legjobb persze, ha egy nyelvvizsga egyszerre elfogadott hazánkban is, és más országokban is, ilyen pl. a német ÖSD is. Angol nyelvből a legnépszerűbb nyelvvizsgák a TELC, ELTE Origó (alias Rigó utca), Euroexam, ELC, Zöldút, és BME.
A nyelvtudás szintjeit manapság betűkkel és számokkal jelzik, pl. B2 vagy C1. Az A az alapfok, a B a középfok, a C pedig a felsőfok jele. Az alapfokú vizsgához körülbelül 300 óra tanulás szükséges, a középfokúhoz pedig legalább 600. Tisztában kell lenned saját képességeiddel, és csakis a szintednek megfelelő vizsga mellett döntsél. Képzeld, létezik külön ifjúsági és felnőtt nyelvvizsga is.
Manapság már te választhatod meg, hogy hétköznap vagy hétvégén szeretnél vizsgázni, és hogy mi a jobb számodra, azonos avagy különböző napokon írásbelizni illetve szóbelizni.
A régi Rigó utcai monopólium helyett mostanában már országszerte rengeteg nyelvvizsga-központ van. Nem kell vidékről Budapestre felutazni, mint anno, már a kisebb városokban is legalább egy vizsgáztató-hely található.
Ideális esetben a nyelviskola és a vizsgáztató-hely egy és ugyanaz. Nem rossz, ha egy helyen lehet alap-, közép- illetve felsőfokú vizsgát tenni, ugye? Hab a tortán, ha még szakmai nyelvből is ott vizsgázhatsz, ahol tanultál. Ismerős hely, ismerős tanárok – garantált a kevesebb stressz, és a sikeres nyelvvizsga.
A váci Deutsch Haus-English House nyelviskola például akkreditált ÖSD nyelvvizsgahely, nemcsak általános, hanem gazdasági szaknyelvből is, de persze angol nyelvvizsgákra is vállalnak felkészítést.
Az se mindegy, mennyi pénzt kell kiadnod a vizsgadíjra. 2018-ben nagy (és kedvező) változások történtek Magyarországon nyelvvizsgák terén. Ettől az évtől kezdve az állam kifizeti neked a sikeres nyelvvizsga díját. Hurrá! Először úgy volt, hogy csak az első nyelvvizsgára lesz érvényes ez a támogatás, de ma már többre is igaz, bár van egy korhatár, 35 év.
Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy ha kellőképpen fiatal vagy, akkor megelőlegezed a díjat, és ha sikeres volt a vizsgád, akkor a bizonyítványod bemutatásával kérelmezed a visszafizetést, és ezt utólag utalják vissza a számládra. A feltételeket mindig az épp aktuális jogszabályok tartalmazzák, szóval ajánlom, hogy előtte alaposan tájékozódj.
Az írásbeli nyelvvizsga részei általában az olvasott szövegértés, azaz cikkek és egyéb autentikus szövegek olvasása, majd a szöveg megértésének ellenőrzése különböző feladatokkal, nyelvtani teszt, hallás utáni értés hírek vagy interjúk alapján, valamint levélírás vagy vélemény-kifejtés.
A szóbeli vizsgán többnyire beszélgetés zajlik adott témákról, van egy szituációs feladat, képleírás és/vagy érvelés. Előtte általában kapsz felkészülési időt, és a hanganyagát többnyire rögzítik. A szóbeli vizsgabizottság előtt történik, de az változó, hogy a párbeszédeket a vizsgáztatóval vagy egy másik vizsgázóval kell megoldanod.
Fordítás már csak a kétnyelvű vizsgák feladatai között található. Egynyelvű szótár mindegyik vizsgán használható, néhol az írásbelin kétnyelvű is, de van olyan nyelvvizsga is, ahová egyáltalán nem vihetsz magaddal szótárt.
Az a vizsga számít sikeresnek, ahol az írásbelin és a szóbelin is átlagban 60%-ot teljesítesz, de részkészségenként 40% a minimum-követelmény.
Érdemes jó előre megismerkedni a feladattípusokkal, ezek az internetről letölthetők, és otthon megoldhatók. De ennél sokkal jobb megoldás a nyelvvizsga-felkészítő tanfolyam. Ha elvégzel egy ilyen előkészítőt, akkor sokkal nagyobb az esélyed a sikeres nyelvvizsgára. Jobb felkészülni, mint az éles vizsgahelyzetben bepánikolni.
Vácott a tanfolyam végén próbavizsgát teszel, amit ha legalább 80%-ra teljesítesz, akkor érvényes lesz rád a garancia. Azaz ha ezek után mégsem sikerül a nyelvvizsgád, akkor visszafizetik a vizsgadíjat.
Sikeres vizsgázást kívánok!

2018. március 26., hétfő

Elmélkedések a nyelvvizsgáról

Múltkor a nyelvtan-tanulás kapcsán már pedzegettem a nyelvvizsga témakörét. Nálunk ez épp aktuális, mert a lányom a német középfokújára készül, és közben folyamatosan sóhajtozik, hogy mi a csudának neki ez az egész borzalom.
Tényleg: minek egyáltalán a nyelvvizsga?
Régebben az égvilágon semmihez nem kellett nyelvvizsga, akinek pedig volt, arra felnéztek az emberek. Az én időmben már szép kis plusz pontokat lehetett érte kapni a felvételin. Akkor ráadásul kiváltotta a nyelvi érettségit, ma már sajnos nem. Ami elég nagy marhaság, hiszen a nyelvvizsgák szintje magasabb, mint az érettségié, tehát akinek megvan a nyelvvizsgája, az simán meg tudja csinálni az érettségit, így viszont az öt mellett ott van neki egy felesleges hatodik vizsgatárgy.
A főiskolákon-egyetemeken nem kaphatott diplomát az, aki legalább egy nyelvből nem szerzett középfokú nyelvvizsgát. Sok jó lehetséges szakember vérzett el ezen a követelményen. Szomorú belegondolni, hogy kiváló mérnökök, óvónők, vegyészek vagy jogászok lettek volna, ha nyelvérzékük nincs a béka popsija alatt. Ez senkit sem érdekelt, a lényeg: csak akkor van diploma, ha van nyelvvizsga.
Ez ma is így van, a helyzet azonban még tovább szigorodott. Ma már felvételizni se mehet felsőfokú intézménybe az, akinek nincs nyelvvizsgája. (Eltöprengtem, hogy ez meddig mehet tovább. Legközelebb már a középiskolai felvételi alapkövetelménye lesz a papír? A végén az ovisoktól is megkövetelik a nyelvvizsgát?)
Végül is valamennyire érthető a helyzet. Egyre több külföldi cég foglalkoztat hazai munkaerőt, és egyre többen mennek ki dolgozni külföldre. De rendben van az, hogy egyetlen papír dönt a sorsukról?
Egyáltalán: valós nyelvtudást mér a nyelvvizsga? Aki olyan posztra vesz fel alkalmazottat, ahová nyelvtudás szükséges, az szerintem egészen biztosan nem a papírt nézi, hanem elbeszélget az illetővel öt-tíz percet. Ennyi idő alatt simán lejön, hogy az illető mennyire képes idegen nyelven kommunikálni.
Amikor én jártam középiskolába, egyetlen vizsgáztató-hely létezett az egész országban, a híres-hírhedt Rigó utca. Diákok tömege igyekezett írásban számot adni tudásáról különböző egyetemek előadó-termeiben. A vastag szótár, és az agynak szénhidrátot adó csoki a vizsgázók alap-kelléke volt. Sokan zabszemmel a hátsó felükben léptek be a Rigó utcába, a teljhatalmú vizsgabizottság előtt szóbelizni, majd szintén sokan távoztak ugyanonnan kisírt szemekkel.
Aztán a rendszerváltás tájékán puhult a szigor, és betörtek országunkba a külföldi nyelvvizsgák is, mint pl. az angol Pitman vagy a német Goethe-intézet vizsgája. Ez már jóval lazább és emberbarátibb korszak volt, közelítettek a kompetencia mérésének gyakorlata felé.
Mára pedig már akkora lett a választék, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik az nyelvvizsgák keszekusza rendszerében. Akkreditált vagy külföldi, egy- vagy kétnyelvű, általános vagy szakmai… Idén ráadásul ingyenes is, de vajon milyen feltételekkel?
Sokan vannak, akik legszívesebben eltörölnék a nyelvvizsga rendszerét. Én spec. mindent eltörölnék, ami jeggyel, ponttal vagy százalékkal méregeti az embert. De sajnos nem tehetem, így tövig rághatom majd a körmeimet a jövő héten, amikor a lányom vizsgázik.
Végül is nem is tudom, min izgulok annyit. A Deutsch Haus-English House Nyelviskolában végigjárt előtte egy nyelvvizsga-előkészítő kurzust, és ugyanitt fog tudni vizsgázni is, hiszen ez egy akkreditált váci vizsgaközpont. Idegeskedés helyett inkább átnézem, milyen nyelvvizsgák vannak manapság, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni, mielőtt az ember döntene egyikük mellett. Jövő héten meg is írom nektek, mire jutottam.

2018. március 21., szerda

Nyelvtan

Nyelvtan, bleee! Ha ezt a szót az iskolában meghallottam, már rosszul voltam tőle. Mutató névmás, feltételes mód, birtokos jelző, célhatározó… Egyáltalán, minek tanulni a nyelvtant? A gyerek hallja, ahogyan az emberek a környezetében beszélnek, és szépen (már persze ha szép mintát hall) megtanulja helyesen egymás mellé rakosgatni a szavakat, anélkül, hogy tudná, hogy toldalékos főnevet használ, múlt idejű igét, tárgyas ragozásban persze, megfűszerezve egy jó kis indulatszóval. („Aú, megégettem a kezemet!”)
Amikor elkezdtem nyelvet tanulni, én sem csináltam mást, mint a kisgyerekek: egymás mögé pakoltam a szavakat, és kész. Végül is így is meg tudja értetni magát az ember, nem? Igen is, nem is.
Először is meg kell határozni, mi a célja a nyelvtanulásnak. Lazán elbeszélgetni egy külföldi nyaralás során, kézzel-lábbal kiegészítve, avagy érettségit vagy középfokú nyelvvizsgát tenni? Különbséget kell tenni aközött, hogy egy idegen ajkúval akarjuk úgy-ahogy megértetni magunkat, vagy hivatalos levelezést kell a későbbiekben folytatnunk cégekkel. 
Az előbbi esetekben elég a rendszer nélküli pakolgatás, mondván, úgyis megérti, hogy ha azt mondom „Sorry, no English” ahelyett, hogy „I’m really sorry, I don’t speak English very well.” Az utóbbi esetben viszont kőkemény követelmény a nyelvtan ismerete. Persze arról is elmélkedhetnék itt most, hogy mondjuk a nyelvvizsgán mi a túrónak nyomatják annyira a Reported Speech-t, miközben élőszóban szinte csak szó szerinti idézést hall az ember.
Szerencsére a nyelvvizsgák rendszere a Rigó utcai őskőkor óta lazulni látszik; talán ők is felismerték, hogy a kompetencia alapú vizsgáztatás sokkal értelmesebb, mint a holt szabályok számonkérése merev módszerekkel. (Erről fog szólni amúgy a jövő heti írásom). 
Amikor elkezdtem tanulni az angolt, a tanárunk viccelődve elborzasztott bennünket, hogy az angolban 12 alap-igeidő van, plusz még jönnek hozzá olyan fincsiségek, mint a „used to” meg a „be going to” szerkezet. Ez egy magyar embernek, aki számára csupán és simán múlt, jelen és jövő létezik, ez átláthatatlan. Főleg, ha mondjuk a „Future Perfect Continuous”t nézzük, nehezítve szenvedő szerkezetben. „It will have been being written…” Oh, my God, hogy stílusos legyek. 5 (!!!) szóból áll egyetlen ige!!! Minek?
És tényleg, minek is. Közvélemény kutatást tartottam külföldön élő ismerőseim között, hogy a számtalan igeidő közül mennyi használnak a valós életben, és a válasz az volt, hogy átlagban ötöt-hatot. Tehát ennyit bőven elég volna megtanulni. 
A tanárnőnk azt mondta, hogy hosszú évek során rájött: a magyar emberek a magyar nyelvtannal sincsenek tisztában. Tehát nem magyarázhatja mondjuk a „Relative clause”-t azzal, hogy „Tudjátok, ezek a vonatkozó névmásos szerkezetek”, amikor érettségizett, sőt, diplomás tanítványainak nagy részének halvány gőze sincs arról, mi az a vonatkozó névmás. Pedig elvileg sok éven át nyomatták nekik az iskolában. (Felvilágosításképpen: aki, ami, ahány, amilyen, ahol, stb.)
A klasszikus nyelvtanulásnál előbb van a szabály, majd jönnek a példák. Szerintem viszont sokkal jobb, ha előbb vannak az élő példák, és az alapján a diákok le tudják vonni a következtetéseket, fel tudják ismerni a szabályt. Kérdés, hogy vajon kell-e ezeket tudatosítani is?
A jobb agyféltekés angolban például egyáltalán nincsenek kimondva a szabályok, az ember a sok ismételve hallás-olvasás, és ismételve kimondás-leírás után automatikusan alkalmazza, hogy „I don’t like”, meg „Have you ever been?”, anélkül, hogy tudná, hogy épp Present Simple-t vagy Perfect-et használt. Természtesen ez a módszer áll a legközelebb a gyerekek beszédtanulásához is.
És most, hogy a végén visszakanyarodtam az elejéhez, megyek, és gyorsan bemagolom a „Gerund” és az „Infinitive” szabályait… 

2018. március 14., szerda

Nyelvtanulás az Internet segítségével


Múltkor elújságoltam egy barátnőmnek, hogy beiratkoztam a váci Deutsch Haus-English House nyelviskolába. Erre ő kiakadt, hogy hogyan van nekem erre annyi pénzem meg időm? Ő soha nem ér rá, és nem tud sok ezret kifizetni azért, hogy tanuljon.
Elmeséltem neki, hogy én elsősorban a személyes ösztönzés és a csoporttagok motiválása miatt választottam a nyelviskolát mint tanulási formát. Aztán megnyugtattam, hogy manapság már az interneten is fent van egy csomó anyag és program, aminek a segítségével új ismeretekre tehet szert vagy gyakorolhatja tudását.
Ajánlottam is neki néhány konkrét oldalt, amit most veled is megosztok. Már „csak” választani kell a bőséges kínálatból.
A Free Language oldalon írott szövegeket, hanganyagokat és videókat találhatsz. Nem kell a youtube-on kutatni, itt egy csokorba kötöttek mindent, ami a nyelvtanuláshoz fontos lehet.
A kiejtés legjobb gyakorlásához a Forvót ajánlom. Hatalmas szókészletet és sok kifejezést is tartalmaz, és anyanyelvi emberek segítenek abban, hogy kiejtésed tökéletesedjen.
A kommunikációs készségek fejlesztésében a LiveMocha segíthet. Korábban pedig már írtam olyan levelezőtárs-kereső lehetőségekről, ahol szinte bármilyen idegen nyelven chattelhetünk „penfriendekkel” a világ akármelyik szegletéből.
Az ExamEnglish sokféle angol nyelvvizsgáról tartalmaz információkat, emellett gyakorló feladatokat is. Ha ezekből megcsinálsz néhányat, akkor már nagyjából megismerkedsz a feladattípusokkal, így könnyebb lesz a vizsgázás. Ráadásként szókincset illetve nyelvtant gyakoroltató feladatokat is találsz rajta, úgyhogy segítségükkel (meg persze sok tanulással, gyakorlással) borítékolható a sikeres nyelvvizsga.
Szótanulást segít a korábban már említett Quizlet, a maga „flashcard”-jaival, amik ugye valójában virtuális szókártyák.
A gyerekeim mostanában a Duolingó-ra kattantak rá. Ez a netes program különböző témakörökben gyakoroltat szavakat, kifejezéseket és nyelvtani szerkezeteket. Például szavak jelentését kell kiválasztani fényképek alapján. Magyar szavakat, mondatokat kell az adott nyelven begépelni, illetve fordítva: idegen nyelvű komplett mondatokat kell magyarra lefordítani. Még a kiejtést is lehet vele tesztelni úgy, hogy a hallott mondatot kell mikrofonba belemondva ismételni. A szobájukból folyton ilyeneket hallok ki, hogy: „The boy eats an apple.”
Manapság okos-telefonokra sokféle ingyenes alkalmazás letölthető. A Drops például kifejezetten a szókincsre épít. A HelloTalk-kal pedig anyanyelvi tanárokkal kommunikálhatsz, akár írásban, akár szóban, így mind a megértési, mind a kifejezési készségeid fejlődhetnek.
Mellesleg ha valakinek a pénzzel nincs, csak az idővel van gondja, akkor online is vehet nyelvórákat. A skype meg a facebookos video-chat korában ki se kell mozdulni otthonról, a nyelvtudás házhoz jön. Az illető megspórolja az utazást, ráadásul saját időbeosztásához kereshet magának tanárt. Lehetőség van egyéni és csoportos netes nyelvórákra is, ahol a tagok konferencia-beszélgetésszerűen vannak egymással összeköttetésben. Ausztráliában ez már évtizedek óta bevett módszer, mivel itt egymástól távol lévő farmokon élnek a gyerekek, ezért korábban rádión, ma már interneten keresztül tanulnak. Miért ne alkalmazhatnánk ugyanezt Magyarországon, a XXI. században?
Manapság már igen sok tanár vállal netes magánórákat. Ezek általában olcsóbbak is, mint a face to face alkalmak. Mivel a skype-nak köszönhetően halljátok is, látjátok is egymást, szinte minden olyan, mint élőben. Az egyik magántanár ismerősöm csak azt panaszolta, hogy míg élőben fejjel lefelé el tudja olvasni a vele szemben ülő tanítványa házi feladatát, így rögtön a helyesírási hibákat is ki tudja javítani, a neten ez nem megy. Ezért inkább mindenkitől begépelve, email-ben elküldve kéri a leckéket, ha már ennyire a modern korban élünk.
Aki viszont emberi kapcsolatokat szeretne, és igazi, élő nyelvtanulást, annak továbbra is a nyelviskolát javaslom.