2018. február 26., hétfő

Várom a válaszod!


Amikor tini voltam, a Pajtás újságban rendszeresen jelentek meg hirdetések, melyekben külföldi fiúk-lányok levelezőpartnereket kerestek. Nagymamám egyszer lelkesen mutatta nekem:”Nézd csak, itt egy helyes svéd kislány, akár magyar levelezőtársat is keres, angolul!” (Az, hogy hogyan került nagymamám keze ügyébe egy ifjúsági magazin, a múlt rejtélye).
Kényszeredetten mosolyogtam, és mivel az orrom alá dugta, kénytelen voltan én is megnézni annak a helyes kislánynak a fotóját, és elolvasni a bemutatkozó szövegét. Lindának hívták, 12 éves volt, akárcsak én, és Stockholmban élt. Valószínűleg a Modern Talking-nak köszönhetem, hogy ő lett életem első „penfriend”-je. Ugyanis az Europe mellett ezt nevezte meg kedvenc együttesének.
Leültem, és az angol tankönyvem mintalevelét segítségül véve fogalmaztam neki egy bemutatkozó levelet. Nevem, korom, családom, kedvenceim, szokásos témák. Rózsaszín levélpapírra, sorvezetővel. Az esélytelenek nyugalmával adtam postára a levelet, sőt, meg is lepődtem, milyen drága – na ja, mert korábban még soha nem küldtem el semmit légipostával. Aztán pedig azon lepődtem meg, hogy kb. két hét elteltével egy furcsa bélyeggel ellátott, szokatlan formájú borítékot találtam a postaládánkban. Linda válaszolt!
Fogalmazhatnánk úgy, stílusosan, hogy „This was the beginning of a beautiful friendship”. Onnantól kezdve ugyanis állandósult a levelezésünk. Egyre többet írtam, és ő egyre részletesebben válaszolt. Fotót küldött magáról, családjáról, szobájáról, és egy csomó információt osztott meg az életéről. Az ő angoltudása természetesen sokkal jobb volt, mint az enyém, ezért gyakran kellett a szótárt lapozgatnom. Bizony, akkor még nem voltak online szótárprogramok, ezért az Országh-féle nagy (nagyon nagy és nehéz) szótárt nyálazgattam. Aztán ezek a szavak, kifejezések szép lassan beépültek a tudásomba.
Amikor már kezdett lendületesebben menni a dolog, vérszemet kaptam. Kerestem magamnak egy másik „penpal”-t, méghozzá, ha lúd, legyen kövér, egyenesen japánból! Aztán lett egy amerikai levelezőtársam is. Utána pedig egy algériai. Egy idő után ez egyfajta spirállá vált, mert léteztek úgynevezett „friendship-book”-ok. Ebbe az ember beleírhatta a nevét, korát, címét, esetleg pár szót magáról, továbbadhatta valamelyik levelezőpartnerének, aki szintén ezt tette, és mire betelt ez a pici könyvecske, kb. 20-30 névvel gazdagodhatott a fb (nem facebook, friendship book!) gazdája. Én ennek segítségével gyakorlatilag körbeleveleztem a világot!
Szüleim egyre több pénzt költöttek bélyegekre, de ők ezt befektetésnek tekintették a nyelvtanulásba, és örültek, hogy a gyerekük normális hobbit talált magának, és nem egész nap a tévét nézni, hanem lázasan levelezget. A levelezéseim csúcspontjának azt tekintem, amikor Linda egyszer Magyarországra látogatott, és velem is találkozott. Persze szóban jóval nehezebb volt a kommunikáció, mint írásban, de azért nem vallottam teljes kudarcot.
Az ilyenfajta levelezés ma már természetesen (sajnos) a múlté. De az írott szöveg megértésének, és az írásban való önkifejezésnek a szükségessége azóta sem csökkent, épp ellenkezőleg! Tehát ma is levelezhetünk idegen nyelven, csak kissé másképp, mint 20-30 éve. A borítékot, a bélyeget, a levelezőpapírt és a postát felváltotta az internet.
A virtuális világ berobbanásakor sokkal könnyebbé vált a levelezőtársak megtalálása. Léteznek idegen nyelvű chat oldalak, ahol különböző korú, nemű és nemzetiségű emberek keresnek maguknak levelezőtársat. Egyrészt, hogy ismerkedjenek (ne gondoljatok társkeresésre, csak barátságról van most szó!), másrészt, hogy gyakorolják a nyelvet. Ránéztem egyre, és megmondom őszintén, a zulun és a hottentottán kívül gyakorlatilag minden más nyelvhez akadt legalább egy levelezőtárs.
Persze fontos ilyenkor az alapvető biztonsági előírások betartása, hogy ne áruljunk el magunkról túl intim információkat, illetve bizalmas adatokat, nehogy zaklatók céltáblájává váljunk. De ezen felül lazán és kötetlenül mehet a csevegés bármilyen témáról.
Sőt, akár az érdeklődési körünknek megfelelő társakat is találhatunk. Elég belépni egy-egy külföldi tematikus csoportba, és máris beszélgethetünk a főzésről, autókról, sportról, varrásról, zenéről, akármiről. Először kommenteket írhatunk, aztán ha kialakul a szimpátia néhány taggal, akkor magánlevelezésben folytathatjuk. És majdnem olyan lesz minden, mint a Modern Talking idején…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése