2018. március 26., hétfő

Elmélkedések a nyelvvizsgáról

Múltkor a nyelvtan-tanulás kapcsán már pedzegettem a nyelvvizsga témakörét. Nálunk ez épp aktuális, mert a lányom a német középfokújára készül, és közben folyamatosan sóhajtozik, hogy mi a csudának neki ez az egész borzalom.
Tényleg: minek egyáltalán a nyelvvizsga?
Régebben az égvilágon semmihez nem kellett nyelvvizsga, akinek pedig volt, arra felnéztek az emberek. Az én időmben már szép kis plusz pontokat lehetett érte kapni a felvételin. Akkor ráadásul kiváltotta a nyelvi érettségit, ma már sajnos nem. Ami elég nagy marhaság, hiszen a nyelvvizsgák szintje magasabb, mint az érettségié, tehát akinek megvan a nyelvvizsgája, az simán meg tudja csinálni az érettségit, így viszont az öt mellett ott van neki egy felesleges hatodik vizsgatárgy.
A főiskolákon-egyetemeken nem kaphatott diplomát az, aki legalább egy nyelvből nem szerzett középfokú nyelvvizsgát. Sok jó lehetséges szakember vérzett el ezen a követelményen. Szomorú belegondolni, hogy kiváló mérnökök, óvónők, vegyészek vagy jogászok lettek volna, ha nyelvérzékük nincs a béka popsija alatt. Ez senkit sem érdekelt, a lényeg: csak akkor van diploma, ha van nyelvvizsga.
Ez ma is így van, a helyzet azonban még tovább szigorodott. Ma már felvételizni se mehet felsőfokú intézménybe az, akinek nincs nyelvvizsgája. (Eltöprengtem, hogy ez meddig mehet tovább. Legközelebb már a középiskolai felvételi alapkövetelménye lesz a papír? A végén az ovisoktól is megkövetelik a nyelvvizsgát?)
Végül is valamennyire érthető a helyzet. Egyre több külföldi cég foglalkoztat hazai munkaerőt, és egyre többen mennek ki dolgozni külföldre. De rendben van az, hogy egyetlen papír dönt a sorsukról?
Egyáltalán: valós nyelvtudást mér a nyelvvizsga? Aki olyan posztra vesz fel alkalmazottat, ahová nyelvtudás szükséges, az szerintem egészen biztosan nem a papírt nézi, hanem elbeszélget az illetővel öt-tíz percet. Ennyi idő alatt simán lejön, hogy az illető mennyire képes idegen nyelven kommunikálni.
Amikor én jártam középiskolába, egyetlen vizsgáztató-hely létezett az egész országban, a híres-hírhedt Rigó utca. Diákok tömege igyekezett írásban számot adni tudásáról különböző egyetemek előadó-termeiben. A vastag szótár, és az agynak szénhidrátot adó csoki a vizsgázók alap-kelléke volt. Sokan zabszemmel a hátsó felükben léptek be a Rigó utcába, a teljhatalmú vizsgabizottság előtt szóbelizni, majd szintén sokan távoztak ugyanonnan kisírt szemekkel.
Aztán a rendszerváltás tájékán puhult a szigor, és betörtek országunkba a külföldi nyelvvizsgák is, mint pl. az angol Pitman vagy a német Goethe-intézet vizsgája. Ez már jóval lazább és emberbarátibb korszak volt, közelítettek a kompetencia mérésének gyakorlata felé.
Mára pedig már akkora lett a választék, hogy ember legyen a talpán, aki kiigazodik az nyelvvizsgák keszekusza rendszerében. Akkreditált vagy külföldi, egy- vagy kétnyelvű, általános vagy szakmai… Idén ráadásul ingyenes is, de vajon milyen feltételekkel?
Sokan vannak, akik legszívesebben eltörölnék a nyelvvizsga rendszerét. Én spec. mindent eltörölnék, ami jeggyel, ponttal vagy százalékkal méregeti az embert. De sajnos nem tehetem, így tövig rághatom majd a körmeimet a jövő héten, amikor a lányom vizsgázik.
Végül is nem is tudom, min izgulok annyit. A Deutsch Haus-English House Nyelviskolában végigjárt előtte egy nyelvvizsga-előkészítő kurzust, és ugyanitt fog tudni vizsgázni is, hiszen ez egy akkreditált váci vizsgaközpont. Idegeskedés helyett inkább átnézem, milyen nyelvvizsgák vannak manapság, és milyen szempontokat érdemes mérlegelni, mielőtt az ember döntene egyikük mellett. Jövő héten meg is írom nektek, mire jutottam.

2018. március 21., szerda

Nyelvtan

Nyelvtan, bleee! Ha ezt a szót az iskolában meghallottam, már rosszul voltam tőle. Mutató névmás, feltételes mód, birtokos jelző, célhatározó… Egyáltalán, minek tanulni a nyelvtant? A gyerek hallja, ahogyan az emberek a környezetében beszélnek, és szépen (már persze ha szép mintát hall) megtanulja helyesen egymás mellé rakosgatni a szavakat, anélkül, hogy tudná, hogy toldalékos főnevet használ, múlt idejű igét, tárgyas ragozásban persze, megfűszerezve egy jó kis indulatszóval. („Aú, megégettem a kezemet!”)
Amikor elkezdtem nyelvet tanulni, én sem csináltam mást, mint a kisgyerekek: egymás mögé pakoltam a szavakat, és kész. Végül is így is meg tudja értetni magát az ember, nem? Igen is, nem is.
Először is meg kell határozni, mi a célja a nyelvtanulásnak. Lazán elbeszélgetni egy külföldi nyaralás során, kézzel-lábbal kiegészítve, avagy érettségit vagy középfokú nyelvvizsgát tenni? Különbséget kell tenni aközött, hogy egy idegen ajkúval akarjuk úgy-ahogy megértetni magunkat, vagy hivatalos levelezést kell a későbbiekben folytatnunk cégekkel. 
Az előbbi esetekben elég a rendszer nélküli pakolgatás, mondván, úgyis megérti, hogy ha azt mondom „Sorry, no English” ahelyett, hogy „I’m really sorry, I don’t speak English very well.” Az utóbbi esetben viszont kőkemény követelmény a nyelvtan ismerete. Persze arról is elmélkedhetnék itt most, hogy mondjuk a nyelvvizsgán mi a túrónak nyomatják annyira a Reported Speech-t, miközben élőszóban szinte csak szó szerinti idézést hall az ember.
Szerencsére a nyelvvizsgák rendszere a Rigó utcai őskőkor óta lazulni látszik; talán ők is felismerték, hogy a kompetencia alapú vizsgáztatás sokkal értelmesebb, mint a holt szabályok számonkérése merev módszerekkel. (Erről fog szólni amúgy a jövő heti írásom). 
Amikor elkezdtem tanulni az angolt, a tanárunk viccelődve elborzasztott bennünket, hogy az angolban 12 alap-igeidő van, plusz még jönnek hozzá olyan fincsiségek, mint a „used to” meg a „be going to” szerkezet. Ez egy magyar embernek, aki számára csupán és simán múlt, jelen és jövő létezik, ez átláthatatlan. Főleg, ha mondjuk a „Future Perfect Continuous”t nézzük, nehezítve szenvedő szerkezetben. „It will have been being written…” Oh, my God, hogy stílusos legyek. 5 (!!!) szóból áll egyetlen ige!!! Minek?
És tényleg, minek is. Közvélemény kutatást tartottam külföldön élő ismerőseim között, hogy a számtalan igeidő közül mennyi használnak a valós életben, és a válasz az volt, hogy átlagban ötöt-hatot. Tehát ennyit bőven elég volna megtanulni. 
A tanárnőnk azt mondta, hogy hosszú évek során rájött: a magyar emberek a magyar nyelvtannal sincsenek tisztában. Tehát nem magyarázhatja mondjuk a „Relative clause”-t azzal, hogy „Tudjátok, ezek a vonatkozó névmásos szerkezetek”, amikor érettségizett, sőt, diplomás tanítványainak nagy részének halvány gőze sincs arról, mi az a vonatkozó névmás. Pedig elvileg sok éven át nyomatták nekik az iskolában. (Felvilágosításképpen: aki, ami, ahány, amilyen, ahol, stb.)
A klasszikus nyelvtanulásnál előbb van a szabály, majd jönnek a példák. Szerintem viszont sokkal jobb, ha előbb vannak az élő példák, és az alapján a diákok le tudják vonni a következtetéseket, fel tudják ismerni a szabályt. Kérdés, hogy vajon kell-e ezeket tudatosítani is?
A jobb agyféltekés angolban például egyáltalán nincsenek kimondva a szabályok, az ember a sok ismételve hallás-olvasás, és ismételve kimondás-leírás után automatikusan alkalmazza, hogy „I don’t like”, meg „Have you ever been?”, anélkül, hogy tudná, hogy épp Present Simple-t vagy Perfect-et használt. Természtesen ez a módszer áll a legközelebb a gyerekek beszédtanulásához is.
És most, hogy a végén visszakanyarodtam az elejéhez, megyek, és gyorsan bemagolom a „Gerund” és az „Infinitive” szabályait… 

2018. március 14., szerda

Nyelvtanulás az Internet segítségével


Múltkor elújságoltam egy barátnőmnek, hogy beiratkoztam a váci Deutsch Haus-English House nyelviskolába. Erre ő kiakadt, hogy hogyan van nekem erre annyi pénzem meg időm? Ő soha nem ér rá, és nem tud sok ezret kifizetni azért, hogy tanuljon.
Elmeséltem neki, hogy én elsősorban a személyes ösztönzés és a csoporttagok motiválása miatt választottam a nyelviskolát mint tanulási formát. Aztán megnyugtattam, hogy manapság már az interneten is fent van egy csomó anyag és program, aminek a segítségével új ismeretekre tehet szert vagy gyakorolhatja tudását.
Ajánlottam is neki néhány konkrét oldalt, amit most veled is megosztok. Már „csak” választani kell a bőséges kínálatból.
A Free Language oldalon írott szövegeket, hanganyagokat és videókat találhatsz. Nem kell a youtube-on kutatni, itt egy csokorba kötöttek mindent, ami a nyelvtanuláshoz fontos lehet.
A kiejtés legjobb gyakorlásához a Forvót ajánlom. Hatalmas szókészletet és sok kifejezést is tartalmaz, és anyanyelvi emberek segítenek abban, hogy kiejtésed tökéletesedjen.
A kommunikációs készségek fejlesztésében a LiveMocha segíthet. Korábban pedig már írtam olyan levelezőtárs-kereső lehetőségekről, ahol szinte bármilyen idegen nyelven chattelhetünk „penfriendekkel” a világ akármelyik szegletéből.
Az ExamEnglish sokféle angol nyelvvizsgáról tartalmaz információkat, emellett gyakorló feladatokat is. Ha ezekből megcsinálsz néhányat, akkor már nagyjából megismerkedsz a feladattípusokkal, így könnyebb lesz a vizsgázás. Ráadásként szókincset illetve nyelvtant gyakoroltató feladatokat is találsz rajta, úgyhogy segítségükkel (meg persze sok tanulással, gyakorlással) borítékolható a sikeres nyelvvizsga.
Szótanulást segít a korábban már említett Quizlet, a maga „flashcard”-jaival, amik ugye valójában virtuális szókártyák.
A gyerekeim mostanában a Duolingó-ra kattantak rá. Ez a netes program különböző témakörökben gyakoroltat szavakat, kifejezéseket és nyelvtani szerkezeteket. Például szavak jelentését kell kiválasztani fényképek alapján. Magyar szavakat, mondatokat kell az adott nyelven begépelni, illetve fordítva: idegen nyelvű komplett mondatokat kell magyarra lefordítani. Még a kiejtést is lehet vele tesztelni úgy, hogy a hallott mondatot kell mikrofonba belemondva ismételni. A szobájukból folyton ilyeneket hallok ki, hogy: „The boy eats an apple.”
Manapság okos-telefonokra sokféle ingyenes alkalmazás letölthető. A Drops például kifejezetten a szókincsre épít. A HelloTalk-kal pedig anyanyelvi tanárokkal kommunikálhatsz, akár írásban, akár szóban, így mind a megértési, mind a kifejezési készségeid fejlődhetnek.
Mellesleg ha valakinek a pénzzel nincs, csak az idővel van gondja, akkor online is vehet nyelvórákat. A skype meg a facebookos video-chat korában ki se kell mozdulni otthonról, a nyelvtudás házhoz jön. Az illető megspórolja az utazást, ráadásul saját időbeosztásához kereshet magának tanárt. Lehetőség van egyéni és csoportos netes nyelvórákra is, ahol a tagok konferencia-beszélgetésszerűen vannak egymással összeköttetésben. Ausztráliában ez már évtizedek óta bevett módszer, mivel itt egymástól távol lévő farmokon élnek a gyerekek, ezért korábban rádión, ma már interneten keresztül tanulnak. Miért ne alkalmazhatnánk ugyanezt Magyarországon, a XXI. században?
Manapság már igen sok tanár vállal netes magánórákat. Ezek általában olcsóbbak is, mint a face to face alkalmak. Mivel a skype-nak köszönhetően halljátok is, látjátok is egymást, szinte minden olyan, mint élőben. Az egyik magántanár ismerősöm csak azt panaszolta, hogy míg élőben fejjel lefelé el tudja olvasni a vele szemben ülő tanítványa házi feladatát, így rögtön a helyesírási hibákat is ki tudja javítani, a neten ez nem megy. Ezért inkább mindenkitől begépelve, email-ben elküldve kéri a leckéket, ha már ennyire a modern korban élünk.
Aki viszont emberi kapcsolatokat szeretne, és igazi, élő nyelvtanulást, annak továbbra is a nyelviskolát javaslom. 

2018. március 7., szerda

Újságcikkek - idegen nyelven


Amikor gyerekkoromban oroszul tanultam, kétféle írott szöveggel találkoztam. Az alsóbb osztályokban dedós és idétlen történteket olvastunk, pl. az egérről, békáról és nyusziról, vagy a kisfiúról, akinek nem ízlik a kása, ezért mindenféle vacakkal összekeveri, majd kiönti az ablakon, egyenesen rá az alatta sétáló nő kalapjára. Oké, megtanultunk ebből néhány állat- illetve ételnevet, mégsem voltak az olvasmányok túlzottan használhatóak.
Középiskolában már jöttek a komolyabb szövegek téeszről és kolhozról, pionírokról és sztahanovistákról. Igazán „szerves” részét képezi ez a mai orosztudásomnak… Tehát tudom, hogy „zájcsik pábegájcsik”, viszont biztosan képtelen lennék megérteni egy normál orosz szöveget.
Manapság már a modernebb nyelvtankönyvek igyekeznek elhagyni a mesterkélt témájú, írásokat, és minél több autentikus írást közölnek. Azaz például eredeti újságcikkeket, különösen haladó szinten. A könyvek szerzői az eredeti cikkeket sokszor lerövidítik, átírják, hogy az alacsonyabb szinten lévők is érthessék. A cikk formátumát, betűtípusát, tördelését azonban meghagyják, mert nagy sikerélményt ad egy tanulónak, ha azt látja, hogy egy igazi újságcikket elolvasott és megértett, ráadásul nem a saját anyanyelvén.
Cikkeket valódi újságokból is olvashatunk, hiszen a nagyobb újságárusoknál már rengeteg különféle idegen nyelvű sajtótermék kapható. A leghíresebb angol újság a The Times, a Daily Mirror, a Guardian és a The Sun, amerikai a New York Times és a Washington Post, német a die Welt, Die Zeit és a Berliner Zeitung, francia a La Monde, La Tribune és a Le Prisien, olasz az Il Manifesto és a La Repubblica, spanyol az El Mundo, orosz a Pravda.
A magazinok amúgy talán emészthetőbb olvasmányok az újságoknál. Egyrészt azért, mert a napilapok politikai, gazdasági tartalmú írásai tele vannak szakszavakkal, míg a magazinok inkább a köznapi életről, receptek, életmód, emberi sorsok, divat, utazás, stb. szólnak, ami közelebb áll a hétköznapi emberhez. Másrészt azért, mert a magazinokban sokkal több a kép, ami segíti a megértést.
A mai nyelvtanulók nemcsak azért szerencsésebbek, mert a nyomtatott sajtó nagy választéka áll rendelkezésükre, hanem azért is, mert itt az internet, ahol aztán az égvilágon bármiről olvashatnak. Ha van bármilyen téma, ami érdekel, üsd be a google-be idegen nyelven, és sok ezer találatod lesz, már „csak” választani kell. Itt a bőség zavara lehet a nehézség, ezért középhaladóknak talán mégiscsak jobbak a tankönyvek cikkei, mert ott sokszor adott témáról, adott szókinccsel, az aktuálisan tanult nyelvtannal találhatóak az írások.
Hogyan érdemes újságcikket olvasni? Én úgy szoktam, hogy először megnézem a képet, ha van, az már elég sokat elárul. Aztán a címet, ami alapján megpróbálom kikövetkeztetni, miről is szólhat az írás. Utána átfutom, és igyekszem annyit megérteni belőle, amennyit csak tudok. Ilyenkor nem szabad zavarba jönni néhány ismeretlen szó láttán! Ha már a lényeg nagyjából világos, jöhetnek a szavak, de még nem a szótárazás! Ki próbálom következtetni a mondatból, vajon mit jelenthet az adott szó. Ha végképp nem értem, vagy pontosítani szeretném, akkor fordulok csak a szótár segítségéhez. Ekkor már örülök, hogy értem, miről is van szó, de még komolyabb feladat, ha le is kell fordítani magyarra. Mert egy dolog, hogy értem a lényeget, de aztán megfelelő kifejezéssel, szabados mondatszerkezettel visszaadni azt az anyanyelvemen más sokkal nehezebb. A fordítás utáni utolsó lépés, hogy egy-két órával, vagy fél nappal később átolvasom a fordítást. Ilyenkor érződik ki, ha néhol döcögősebb a mondat, ha szemléletesebb kifejezésre, a magyar nyelvhez hűebb mondatszerkezetre van szükség.
Jó ötlet az „5 perc angol” magazint átolvasni, mert ebben a nyelvtanulásról is olvashatunk magyarul, valamint eredeti angol nyelvű újságcikkeket is, magyarázatokkal, feladatokkal. Az én nyelviskolámban Vácott, a Deutsch Haus-English House-ban is van belőle néhány példány. Míg várakozom az órára, bele szoktam lapozni. Sikerélmény, hogy néha szótár nélkül is értem!